Együttműködési szerződést írt alá a Legrand Zrt. és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum

Új erősáramú szaktanteremmel bővült a , Budapesti Komplex SZC Weiss Manfréd Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiuma (BKSZC) , a termet a BKSZC a Legrand Magyarország Zrt.-vel közösen alakította ki – hangzott el sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőtképzésért felelős helyettes államtitkára a szaktanterem átadásán elmondta, a szakképzés, a gazdaság területén olyan nagy léptékben haladnak a fejlesztések, valamint olyan gyorsan változik a technológia és a technika, hogy az iskolák ezzel képtelenek lépést tartani. Ezért szükséges, hogy a vállalatok hozzák be az iskolákba a tudásukat. Ezen felül az oktatás rendszerébe fontos olyan eszközöket behozni, amelyek lehetőséget teremtenek az új tartalmak megjelenítésére a képzésben. Ez a most bejelentett fejlesztés is erre példa. Dr. Hafiek Andrea, a BKSZC kancellárja elmondta, a centrum már víziójában is megfogalmazta, hogy vállalatokkal együttműködve szeretnének olyan innovatív képzéseket adni a diákoknak, ami versenyképes tudást biztosít számukra a munkaerőpiacon. Közölte, a Legrand Zrt.-vel 2015-2016 óta tart az együttműködés, ennek részeként – a Weiss Manfréd Technikum és Szakképző Iskola – az elmúlt években a most átadott szaktanteremmel együtt 3 új terem készült el, a fejlesztések értéke együttesen 110 millió forint. A Legrand Zrt.-vel való együttműködés eredményeként a Weiss Manfréd Technikum és Szakképző Iskolában kialakították az EuroSkills bajnokságon induló versenyző felkészítését szolgáló termet, a KNX-termet, ahol a diákok az okos eszközök, okos otthonok programozási megoldásairól tanulnak, illetve a most átadott erősáramú szaktantermet, ahol villanyszerelőket és technikusokat képeznek. Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója elmondta, a vállalat az épületek elektromos és digitális infrastruktúrájával foglalkozik, 1992 óta vannak jelen Magyarországon. A sajtótájékoztató végén a 3 terem közös működtetéséről együttműködési szerződést írt alá Bánátfy Andrea, a BKSZC főigazgatója, Dr. Hafiek Andrea, a BKSZC kancellárja és Károlyi László.

Ezután a díszteremben került megrendezésre a díjátadó a EuroSkills 2021 versenyzői, felkészítői, és szponzorai számára. Nagyszerű eredmények születtek ismét a versenyen, gratulálunk minden résztvevőnek!

Versenyszám Név Feladat
épületasztalos Fekete Martin versenyző
épületasztalos Babanecz Csaba felkészítő
bútorasztalos Sajtos Dániel versenyző
bútorasztalos Fekete Zoltán felkészítő
bútorasztalos és épületasztalos H-Didakt Kft. szakmai támogató
bútorasztalos és épületasztalos Tooltechnic System Kft. szakmai támogató
grafikus Uszkó Dorka Csenge versenyző
grafikus Zsankó László felkészítő
villanyszerelő Krehely István versenyző
villanyszerelő Tamás Róbert felkészítő
villanyszerelő Legrand Magyarorszag Zrt. szakmai támogató
kőfaragó Karpács Péter versenyző
kőfaragó Nagy János felkészítő
dekoratőr, kirakatrendező Patay Hermina versenyző
dekoratőr, kirakatrendező Sütő Boglárka felkészítő

 

Megosztom