Miniszteri kitüntetés

Simon Krisztián világ – és Európa bajnok bútorasztalos versenyzőt és felkészítő szakértőjét, Fekete Zoltánt, fogadta az Innovációs és Technológiai Minisztériumban Dr. Prof. Palkovics László miniszter úr és Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár asszony.

A Miniszter Úr elismerő okleveleket adott át a 45. WordSkills versenyen bútorasztalos szakmában elért első helyezésért, valamint a Magyarország Legjobbja címért. Majd egy pohár pezsgővel koccintottunk a magyar Skills csapat eddigi legnagyobb sikerére.
Ezt követően kerekasztal beszélgetés bontakozott ki a verseny részleteiről és a felkészítés körülményeiről.
Köszönet illeti a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum vezetőit, akik támogató munkájukkal kikövezték azt az utat, amely a világbajnoki cím elnyeréséhez vezetett. (Köszönjük szépen BKSZC a 8-as műhelyt! )
Krisztián az emlékezetes pillanatok felidézése után mesélt jövőbeli terveiről, többek között arról is, hogy a későbbiek során vállalkozó szeretne lenni.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum iskoláiban sikeres szakmai felkészítő munka folyik a nemzetközi megmérettetésekre is, s ennek részese a Kaesz Gyula Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskola is. Reméljük, kiváló eredményeink inspiráló hatással lesznek a szakképzésben tanulókra.

 

Fekete Zoltán
szakoktató
BKSZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája