Hírek
Beszámoló: Svéd tanulmányút az SNI tanulók támogatásáért
A BKSZC Újbudai Szakiskola négy oktatója Erasmus+ mobilitási program keretében szakmai tanulmányúton vett részt Svédországban, Malmö városában.

Intézményünk négy oktatója (Igazgató, igazgatóhelyettes, projektfelelős és egy angol tanár) Erasmus+ mobilitási program keretében szakmai tanulmányúton vett részt Svédországban, Malmö városában. A mobilitás elsődleges célja az volt, hogy betekintést nyerjünk a speciális nevelési igényű tanulók oktatásának svédországi gyakorlatába, valamint megismerjük azokat a pedagógiai módszereket és intézményi megoldásokat, amelyek a hátrányos helyzetű és eltérő tanulási szükségletű diákok sikeres integrációját támogatják.
A program során több oktatási és civil szervezetet is felkerestünk, kulturális és közösségi helyszíneket látogattunk meg, valamint interkulturális tapasztalatokat szereztünk, amelyek hozzájárultak szakmai látókörünk bővítéséhez és pedagógiai szemléletünk fejlődéséhez.
Nagyon hálásak vagyunk, hogy lehetőségünk nyílt két ország, Dánia és Svédország hangulatának, életérzésének, majd oktatási sajátosságainak betekintésébe! Köszönettel tartozunk vezetőnknek, Felipe Gutiérrez-nek, aki a Svéd Erasmus+ kapcsolattartónk, vezetőnk, tanácsadónk volt az ott töltött napjaink alatt.
A szakmai utat kiegészítettük két privát nappal, melyet néhány dániai látványosság megtekintésével töltöttünk. Ennek a hétvégének a kiemelkedő látványossága Koppenhágában Christiania, illetve Helsingor városában Kronborg (Hamlet) kastélya volt. Egy fél napra jutott időnk Klampenborg tengerpari luxusába betekinteni, valamint egy tengerparti Szarvasparkban egy nagyot túrázni.

Malmö University látogatás
Az első intézménylátogatásunk a Malmö Egyetemen történt. Az egyetem, Svédország egyik legnagyobb egyeteme, hallgatói létszáma kb. 24 000, ebből legalább 2000 külföldről érkezik. A látogatás során betekintést kaptunk a svéd felsőoktatás nyitott, hallgatóközpontú működésébe, az egyetem képzési struktúrája hangsúlyosan épít a hallgatói együttműködésre és projektalapú tanulásra. Kiemelt szerepet kap az inkluzív oktatás és a társadalmi sokszínűség támogatása, az intézmény jó példát mutat arra, hogyan kapcsolódik össze a pedagógusképzés és a társadalmi érzékenyítés.
Látogatás a Moomsteatern és a Viaductus projekt-színházba
A Moomsteatern különleges szerepet tölt be a svéd inkluzív kulturális gyakorlatban, mivel értelmi sérüléssel élő színészek dolgoznak professzionális körülmények között. A látogatás során megismerhettük a társulat működését, valamint azt a szemléletet, amely az elfogadásra, az önkifejezés támogatására és a társadalmi integráció erősítésére épül.
A Viaductus projekt-színház programjai szintén az inkluzív művészeti nevelés lehetőségeit mutatták be. Az itt teljes állásban dolgozó színészek valamilyen „fogyatékossággal” rendelkeznek, akik kisebb színi csoportokból, stúdiókból, szociális foglalkoztatókból kerülnek ki.
A színházban ők teljes értékű munkavállalók, azonban a szociális háló adta biztonság a teljes állás mellett is megmarad pl.: nehezen mozog taxival is közlekedhetnek. A színház állami támogatásból, Malmö városától kapott támogatásból, adományokból és a jegyeladásokból tartja fenn magát. Teljesen más módon adják elő a darabokat, más eszköztárral dolgoznak, mint a professzionális darabok, azonban a művészi játékban nincs különbség. Nem a hátrányokra fókuszálnak, hanem arra figyelnek, hogy ki miben jó, és azt fejlesztik tovább. Amióta a színház rendszeres előadásokat tart, folyamatosan változik a látogatók megítélése ezekkel az emberekkel szemben.
International Engelska Skola Lund
Az intézményben betekintést nyerhettünk a kétnyelvű oktatás szervezésébe, valamint a tanulóközpontú pedagógiai gyakorlatba. Különösen figyelemre méltó volt, hogy a tanítás nem hagyományos 45 perces tanórák keretében zajlik, hanem tantárgyi blokkokban, ami lehetőséget biztosít a mélyebb feldolgozásra és a differenciált tanulásszervezésre.
Az iskola nem nagy múlttal rendelkezik, 2014-ben alapították, állami finanszírozású, de magánintézményként van nyilvántartva. Két tannyelvű iskola, ahol angol és svéd nyelven tanulnak a diákok. Az iskola jól felszerelt, az évfolyamok külön emeletenként vannak elhelyezve, az osztályok maximum 32 diákkal működnek. Alsó évfolyamokban a tanító mellett még egy plusz tanár is részt vesz az órákon. Azok a tanulók, akik valamiyen problémával küzdenek, őket vagy a tanórán egy segítő munkatárs segíti az órán, vagy ha nem tud együtt dolgozni a többi diákkal, akkor egy ún. csendes szobákban is tanulhat. A csendes szobában nem lehet sem telefont használni, sem hangoskodni, itt pedagógiai asszisztensekkel dolgoznak a gyerekek, a tanár utasításai alapján. A tanuló is választhatja ezt a tanulási formát, ha zaklatott vagy úgy érzi nyugalomra van szüksége. A csendes szobák otthonosan vannak berendezve, szőnyegek, kis szekrények, kanapé és elkülönített munkaállomások, hogy a diákok itt is egymástól függetlenül, nyugodtan tudjanak tanulni.
Az iskolában találhatók csendes fülkék is, amit használhatnak a diákok és a tanárok is. Arra is törekedtek, hogy minden tanteremben legyen olyan munkaállomás is, ahol a diákoknak nem kell leülni, hanem állva is dolgozhatnak, mert így jobban fent tudják tartani a figyelmet.
Az étkezéseket önkiszolgáló rendszerben végzik, itt is az őket tanító tanárokkal vannak a gyerekek, itt azt tanulják meg, hogy nem szabad az ételt pazarolni, csak annyit szedjenek, amit meg is esznek, illetve pakoljanak el maguk után.
A látott szervezési megoldások jól hasznosíthatók lehetnek saját intézményünk pedagógiai gyakorlatában is.
Látogatás a Save the Children malmöi szervezeténél
A Save the Children szervezetnél tett látogatás során megismerhettük a migráns és hátrányos helyzetű gyermekek támogatását célzó programokat. A szervezet munkája rávilágított arra, hogy az iskolák és civil szervezetek együttműködése milyen fontos szerepet játszik a tanulók komplex támogatásában.
A szervezet segítséget nyújt különböző traumákat szenvedett gyermekek, fiatal felnőttek részére 0-18 éves korig, egy nemzetközi hálózat részei.
A törvényhozásban nagyon figyelnek rájuk, véleményezési joguk van a gyermekvédelmet illetően. Teljesen új törvényen dolgoznak, amiben azt tervezik, hogy 13 éves korra leviszik a büntethetőségi korhatárt, ám szerintük nem lesz kevesebb a bűnözés, mert a rendes börtönökben akarnak elkülöníteni nekik helyet, nem külön javítóintézetben gondolkodnak a törvényhozók. Nagy a bandaháború, a migrációnak köszönhetően, amikor a 12-13 éves gyerekek bandába verődnek és bántalmaznak másokat.
Kutatásokat is végeznek, kiadványokat állítanak össze az egyetemmel közösen. Ilyen kiadványuk pl.: erőszakot szenvedett gyerekek, hogyan tudják feldolgozni a traumát és tudnak továbblépni a problémán. Riportot, jelentéseket készítenek a különböző bántalmazásokról. Különböző kiadványaik, telefonos applikációik vannak, amiket ők készítenek és a gyereket és a szülőt is végigvezeti a trauma feldolgozásán.
A szervezet kollégái járják az utcákat és ők kutatják fel a segítségre szoruló gyerekeket, de be is mehetnek hozzájuk, akiket valamilyen trauma ér. Ha olyan problémával találkoznak, amiben nem ők tudnak segíteni, akkor megmutatják, felkutatják azt az intézményt, orvost, ahol a gyerek segítséget kaphat.
Látogatás a Bladins International School intézményben
„A legfontosabb része a nemzetközi kultúráknak, nem kell, hogy szeresd, nem kell, hogy magadra vedd, de meg kell, hogy értsd, hogy miért vagyunk különbözőek, és miért vagyunk egyformák.”
A Bladins International School intézményében szerzett tapasztalataink megerősítették a projektalapú tanulás, az együttműködésen alapuló tanulásszervezés és a nemzetközi szemlélet fontosságát.
Minden tantárgyat valamilyen kontextusban tanulnak, nem szeparáltan. A tananyagot saját maguknak csinálják, nyomtatott és digitális formában is elérhetőek, a tanuló választja ki melyik formát szeretné, de nem lehet mindig ugyanazt választani. Nagyon befogadó közösség az iskola, mindenkit befogadnak, akármilyen nemzetiségű is, jelenleg száznál is több kultúrából jövő tanulójuk van. Minden tanulónak kell vezetnie minden hétről egy haladási naplót, amiben rögzítik a nehézségeiket és a sikereiket és látják a változásukat is. Megtanítják őket tanulni és tanítani is, hogy megtanulják az időbeosztásukat, saját menedzselésüket is, hogy megtanulják miben a legjobbak, továbbá tanítják a modern technológia bölcs használatára is. Az osztályok kb. 25 fővel működnek, minden osztályban 2 tanár van, ebből az egyik mentor, aki a nem hivatalos dolgokért felel.
Kulturális és intézménylátogatások Lund városában
A program részeként Lund városában múzeumlátogatáson vettünk részt egy szabadtéri, skanzen jellegű gyűjteményben, amely a svéd kulturális hagyományok megőrzését mutatta be. Emellett meglátogattuk a város híres székesegyházát is, ahol megtekintettük a déli órákban megszólaló különleges órajátékot.
Skanör tengerpart – környezeti és társadalmi tapasztalatok
A Skanör tengerpart meglátogatása során betekintést kaptunk a svéd társadalom környezettudatos szemléletébe, valamint a közösségi terek használatának kultúrájába. Fantasztikus élmény volt a Balti-tenger, a természet, a látvány.

Városlátogatás Koppenhágában
A mobilitás utolsó napján lehetőségünk nyílt Koppenhága főbb nevezetességeinek megtekintésére is. Meglátogattuk a királyi palota épületegyüttesét, a Kis hableány szobrát, valamint a történelmi városközpont jellegzetes főtereit és a színes házairól ismert csatornaparti városrészt.
A program hozzájárult a skandináv országok kulturális sajátosságainak megismeréséhez és az európai identitás erősítéséhez.
A mobilitás eredményeinek disszeminációja és intézményi hasznosítása
A tanulmányút során készült fényképek és videófelvételek felhasználásával prezentációt készítünk, amelyet egy nevelőtestületi értekezlet keretében mutatunk be kollégáink számára. A bemutató célja a megszerzett tapasztalatok intézményi szintű megosztása és a jó gyakorlatok adaptációjának elősegítése.
A mobilitás során szerzett tapasztalatok különösen az elfogadó pedagógiai szemlélet erősítésében, a tanulók érzelmi biztonságának támogatásában, valamint a differenciált tanulásszervezési megoldások alkalmazásában hasznosíthatók. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a tanulók már az első pillanattól kezdve elfogadó, támogató környezetben kezdjék meg tanulmányaikat.
Érdekes volt a hangszigetelt pihenőfülke megfigyelése, amely lehetőséget biztosít a túlterhelődő, érzékenyebb tanulók – különösen az autizmus spektrumzavarral élő diákok – számára a megnyugvásra és az érzelmi szabályozás támogatására. Az ilyen eszközök alkalmazása intézményünkben is hasznos lehetne.
Nagyon tetszett a Fika, a svéd különleges életforma elem, azaz a szakmai megbeszélés fontossága minden nap, miközben kávét, süteményt fogyasztanak a dolgozók. Minden munkahelyen ez a munkaidő része, melyet helyben vagy a város erre kialakított helyszínein tarthatnak meg a dolgozók. Az iskolákban is, ahol jártunk, legalább naponta egyszer nyugodt körülmények között leülnek a tanárok egymás között vagy diákokkal beszélgetni. Csökkenti a stressszt, elmélyíti vagy szorgalmazza az emberi kapcsolatokat, javítja a kommunikációt, egymás megismerését.
Az iskolánkban (is) tapasztalható nyelvtudás hiány nagyban csökkenti a lehetőségét az Erasmus+ projekteken való részvételnek. Nekünk nagy szerencsénk volt, hiszen a tolmácsunk a kollégánk volt, aki azon felül, hogy a közlekedésben, eligazodásban segített, tudott mesélni a saját iskolánkról is.
Nagy örömmel mennénk más országokba is tanulmányozni az ottani pedagógiai szemléleteket, valamint módszereket, de akár az intézményvezetés gyakorlataiba is szívesen betekintenénk.
Köszönjük a lehetőséget!

GALÉRIA
Erasmus+ Malmö - Újbudai



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Partnerségben a jövő szakembereiért
JAF Innovatív szakmai nap a Kaesz Gyula Faipari Technikumban
Harcos Róbert

