Hírek
2023. márc. 10.
szente annamária
Így látják az ipari forradalmakat a divat-, design- és a kreatíviparban tanulók
A Budapesti Komplex Szc Kreatív Technikum két csapattal, míg a Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum egy csapattal került be a döntőbe
A Magyar Divat & Design Ügynökség a Startup Campus-szal és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrummal együttműködve „Kerülj Képbe! – Év Felfedezettje” néven írt ki pályázatot, amely nagy érdeklődést váltott ki a szakképzésben tanulók körében. A pályázat témája az „Ipari forradalmak – Varrógéptől a Robotokig”, így a szakmai zsűri által kiválasztott csapatok ebben a témakörben készítik majd el alkotásaikat. A program ezúttal 6 szakképző intézményben tanuló csapatnak ad lehetőséget arra, hogy megvalósítsák a leadott ötleteiket: a pályamunkák között megismerkedhetünk többek között fenntarthatóságot és társadalmi kérdéseket felvető ruhakollekciókkal, valamint az ipari forradalomra vagy az önkifejezésre reflektáló design elemekkel.
Nagy érdeklődés övezte a „Kerülj Képbe! – Év Felfedezettje” pályázatot, amelyben a szervezők a divat, a design, és a kreatív szakmák iránt érdeklődő, nappali tagozatos, szakképzésben tanulókat szólították meg. A programra összesen 26 csapat jelentkezett – azaz közel 90 diák adott le pályamunkát –, közülük 3 divat és 3 design tematikájú csapatot választott ki a szakmai zsűri, akik március végéig valósíthatják meg ötleteiket.
A divat területén a Budapesti Komplex SZC Kreatív Technikum tanulói, a Scelestis csapata utópisztikus ruhakollekciót álmodott meg. A grafikus diákok kollekcióját a jövőben végbemenő 5. ipari forradalom utáni élet, illetve a képzeletbeli korszak felső és alsó társadalmi osztály különválása ihlette, így alkotásukkal egy olyan világot mutatnak be, ahol a középosztály megszűnt létezni. A csapat újrahasznosított és bio anyagokból tervezi megvalósítani kollekcióját, amelyekkel a fenntarthatóság mellett az egyenlőségre és az empátiára szeretnék felhívni az emberek figyelmét.
A Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium diákjai, a Krea – Team az első ipari forradalom mai napig népszerű vívmányából, a farmerből inspirálódott. A csapat tagjai évek óta foglalkoznak a környezetvédelemmel, a fenntartható divattal és az ökotudatosság fontosságával, így az alkotási folyamatukban is az újrahasznosítás a cél. A végzős divat- és stílustervező szakos diákok kollekciójukat úgy valósítják meg, hogy a hibás vagy kidobásra szánt farmereket alakítják át használható ruhadarabokká, kiegészítőkké. Továbbá céljuk, hogy a későbbiekben iskolai és városi rendezvényeken mutathassák meg másoknak is, hogyan lehet már kidobásra ítélt ruhadaraboknak új életet adni.
A Dekorvarázs csapata a Zalaegerszegi SZC Báthory István Technikumból a pályamunkájuk során a fraktálokból indult ki, vagyis az olyan alakzatokból, amelyeknek egyes, különböző nagyságú részei a nagy egész kicsinyített másolatainak tűnnek – mint például a hópelyhek. Ezt a szabályszerűséget követve tervezik ruháikat is, a minták sokszínűsége pedig különlegessé, egyedivé varázsolja a kollekciójukat. Ötleteikkel a divat és a környezettudatosság fontosságára, és a kettő találkozására szeretnék felhívni az emberek figyelmét. Terveik szerint a fenntarthatóságot szem előtt tartva többek között egy többfunkciós kabátot hoznak létre, amely alja lecsatolható, és szoknyaként hordható.
A divat mellett a design területéről is kiemelkedően tehetséges diákok vehetnek részt a programban. A Szegedi SZC Vedres István Technikumból pályázó SonicON csapat egy egyedi tervezésű, saját applikációval rendelkező ergonomikus fülhallgató koncepcióval nevezett. A grafika iránt elkötelezett tagoknak az alkotási folyamat során a negyedik ipari forradalom, valamint a virtuális kapcsolatok és a globalizációval párhuzamosan egyre erősödő önkifejezés szükséglete adta az inspirációt. Utóbbi igényt támogatva a saját applikációval rendelkező fülhallgatójuk nemcsak az eszköz irányítását, hanem kinézetének beállítását is lehetővé teszi a tervek szerint, mivel a fülhallgató burkában elhelyezett LED világítás változatos hanghullámformákat lesz képes megjeleníteni.
A BKSZC Kreatív Technikum Csillagok csapatának célja, hogy munkájukkal különböző szemszögekből mutassák be az ipari forradalmak pozitív, illetve negatív következményeit. A grafikus és fotográfus diákok egymás tudását kiegészítve, egy tematikusan elrendezett installáción dolgoznak, amelybe kivetítve jelenítenék meg az ipari forradalom főbb eseményeit úgy, hogy az a szemlélő minden érzékszervére hatással legyen.
A Vágjuk a fát! csapat tagjai a Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum diákjai. A pályázatra egy tömörfából készülő íróasztalt terveztek. Az alkotás során a frontok betétjeinek közepében helyeznek el Tiffany üveget, amely az ipari forradalom és a tömeggyártás berobbanásának következtében lett népszerű. A csapatban mindenkinek megvan a maga erőssége, a tervezett asztal kivitelezésében és megjelenésében a múlt és a jelen, az ipari forradalmak, illetve a modern technológia köszönnek vissza.
A program fontos pillére, hogy a március végéig tartó termékmegvalósítás időszakában a csapatokat szakmai mentorok segítik. Divat oldalról Csalár Bence, divatújságíró és szakértő, Ferencz Borbála, újrahasznosítást és fenntarthatóságot képviselő divattervező és Horváth Szilvia, a Mod ’Art divattervező tanszékvezetője lesz a csapatok segítségére. A design területéről pedig a csapatok, Horváth Máté, formatervezőtől, Kele Sára, formatervezőtől és Pap Dávid, a Fablab Budapest ügyvezetőjétől kapnak szakmai támogatást. A termékmegvalósítás időszakát követően a programot díjátadóceremónia zárja, ahol az elkészült alkotások is bemutatásra kerülnek.
Gratulálunk a Budapesti Komplex SzC 3 csapatának a továbbjutáshoz, és drukkolunk a döntőben!
Forrás: https://hfda.hu/hu/cikkek/igy-latjak-az-ipari-forradalmakat-a-divat-design-es-a-kreativiparban-tanulok-3095
GALÉRIA
Kerülj Képbe!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

„Pestszentlőrinc-Pestszentimre Kerületért Díj” – kitüntetésben részesült a Budapesti Komplex SzC Pogány Frigyes Technikum
.
2021. márc. 16.
hírszerkesztő

Gundeles diákok a JÉG Középiskolás Versenyen
A nagy múltú JÉG verseny, a Budapesti Corvinus Egyetem középiskolások számára rendezett országos tanulmányi versenye. JÉG – Jövőt Építők Generációja – három fordulós online elődöntőben a megmérettetési tudásterületek: Európai Unió, földrajz, mikroökonómia, makroökonómia, pénzügyi ismeretek, vállalati ismeretek és számos logikai és kreatív feladat. Országosan 129 csapat indult, a 2021. februárban kezdődő versenyen, a megmérettetések során a mezőny fele kihullott, márciusra már csak 67 csapat maradt a küzdelemben. Köztük mindhárom Gundeles indulóink!
2021. ápr. 15.
hírszerkesztő

Gundeles sikerek az SZKTV-n
Minden évben nagy lelkesedéssel vetjük bele magunkat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által 2008 óta szervezett országos szakmai versenyre való felkészülésbe. Az SZKTV-n (Szakma Kiváló Tanulója) végzős cukrász, szakács és pincér tanulóink, az OSZTV- (Országos Szakmai Tanulmányi Verseny) végzős vendéglátásszervező tanulóink indulnak. A verseny tétje nagy. Részben mert országos megmérettetésről van szó, másrészt az itt indulók már az írásbeli fordulóval kiválthatják a szakmai vizsga írásbeli vizsgafeladatát. Sőt, a döntősök akár a vizsga egésze alól mentesülhetnek, már a versenyen megszerezhetik a szakmai végzettséget!
2021. ápr. 15.
hírszerkesztő