Hírek
2023. márc. 23.
szente annamária
Módszertani támogatás a szakképző intézmények oktatóinak
Fa-és bútoripai ágazati szakmai nap

Nagy érdeklődés övezte a Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskolában a Fa-és bútoripai ágazatban szakmai oktatást folytató szakképző intézmények vezetői, oktatói számára szervezett szakmai napot. Az esemény annak a szakmai műhelyprogram sorozatnak a része, melyet az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. szervez a szakmai oktatás módszertani megújításának támogatása érdekében.
A kilenc pilot ágazatra kiterjedő programsorozat célja, hogy fórumot teremtsen az egyes ágazatokban oktató kollégák számára a tudásmegosztásra, a tapasztalatcserére és az ágazatot érintő aktuális szakmai információk átadására.
A rendezvényen a Budapesti Komplex Szakképzési Centrumot Borsody Kinga, kancellár és Elek Csaba főigazgató képviselte. A megnyitó beszédében Főigazgató úr kihangsúlyozta, hogy kiemelt feladatának tekinti a Centrum a párbeszédet a szakmai szervezetek, az iskolák és a piaci szereplők között. Versenyképes tudással rendelkező fiatal szakemberek kinevelése a cél, akik a munkaerőpiacra már úgy tudnak kilépni, hogy minden szükséges tudással rendelkeznek.
Az IKK részéről Hudacsek Lászlóné, szakmai igazgató, elmondta, hogy a programsorozat sikerességét jól mutatja a jelenlévők nagy létszáma, és a szakmai fórum nagyszerű lehetőséget teremt az érintett szakemberek tapasztalatainak összegzésére és a fejlesztés további lehetőségeinek megvitatására.
A workshop az alábbi témákat dolgozta fel:
- IKK Digitális tananyagtár, digitális tananyagegységek a faipari szakmai oktatásban (Száraz András)
- Projektfeladatok, portfólió feladatok, vizsgaremekek, vizsgafeladatok Kaesz módra – gyakorlati műhelybemutatóval (Pelyhes Gábor)
- Kinyomoztuk, kitaláltuk, kipróbáltuk – az interaktív vizsgák szervezésének tapasztalatai (Kánitsch Tamás)
- Asztalos vizsgafeladatok a Handlerben – konkrét feladatok és szervezési megoldások (Folcz Tóbiás)
- Technikumi vizsgafeladatok és lebonyolításuk a Kozmában – CNC, CAD (Huszár Márton)
A résztvevőknek a helyszínt biztosító iskola oktatói egy interaktív tárlatvezetést is beillesztettek a programban, amelyen a tanműhelyeket mutatták be és a szakmákhoz kapcsolódó kérdésekre válaszoltak. Meglátogatták a Skills felkészítő tanműhelyt is, ahol bepillantást nyerhettek abba, pontosan hogyan is zajlik a versenyzők felkészülése.
GALÉRIA
IKK Ágazati szakmai nap
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

„Pestszentlőrinc-Pestszentimre Kerületért Díj” – kitüntetésben részesült a Budapesti Komplex SzC Pogány Frigyes Technikum
.
2021. márc. 16.
hírszerkesztő

Gundeles diákok a JÉG Középiskolás Versenyen
A nagy múltú JÉG verseny, a Budapesti Corvinus Egyetem középiskolások számára rendezett országos tanulmányi versenye. JÉG – Jövőt Építők Generációja – három fordulós online elődöntőben a megmérettetési tudásterületek: Európai Unió, földrajz, mikroökonómia, makroökonómia, pénzügyi ismeretek, vállalati ismeretek és számos logikai és kreatív feladat. Országosan 129 csapat indult, a 2021. februárban kezdődő versenyen, a megmérettetések során a mezőny fele kihullott, márciusra már csak 67 csapat maradt a küzdelemben. Köztük mindhárom Gundeles indulóink!
2021. ápr. 15.
hírszerkesztő

Gundeles sikerek az SZKTV-n
Minden évben nagy lelkesedéssel vetjük bele magunkat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által 2008 óta szervezett országos szakmai versenyre való felkészülésbe. Az SZKTV-n (Szakma Kiváló Tanulója) végzős cukrász, szakács és pincér tanulóink, az OSZTV- (Országos Szakmai Tanulmányi Verseny) végzős vendéglátásszervező tanulóink indulnak. A verseny tétje nagy. Részben mert országos megmérettetésről van szó, másrészt az itt indulók már az írásbeli fordulóval kiválthatják a szakmai vizsga írásbeli vizsgafeladatát. Sőt, a döntősök akár a vizsga egésze alól mentesülhetnek, már a versenyen megszerezhetik a szakmai végzettséget!
2021. ápr. 15.
hírszerkesztő