Ugrás a fő tartalomra

1211 Budapest, Tanműhely köz 7.


+36-1-58-58-050

Széchenyi 2020

Hírek


2021. jún. 28.
hírszerkesztő
  • VEKOP
  • Széchenyi 2020

Projektzáró DKA workshop – Miénk a Grund!

2021. június 9-én került megrendezésre a „Bátorság, Komplexitás, Szinergia és Célszerűség a szakképzésben” projekt záró ünnepsége.

Projektzáró DKA workshop – Miénk a Grund!

Az eseményt Bánátfy Andrea, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum főigazgatója nyitotta meg.

Ezután a projektben résztvevő tanárok, diákok mesélték el élményeiket.

„Molnár Ferenc örökérvényű, Pál utcai fiúk című – nyilván mindannyiunk által ismert – művében hangzik el a klasszikus mondat: Miénk a Grund!

Amikor pár éve némi felkészülés és rengeteg előkészítő munka után végre birtokba vehettük a Grundot, a mi grundunkat, a BKSZC Digitális Közösségi Alkotóműhelyét, és elmondhattuk, hogy mostantól „Miénk a Grund”, akkor már voltak sejtéseink, hogy miért és mire lesz ez jó a diákjainknak, mire nekünk, oktatóknak, de az előzetes elvárásainkat – azt gondolom –, messze felülmúlta a valóság.

Tudtuk, hogy az alkotópedagógiai alapokra helyezett foglalkozások lehetőséget adnak arra, hogy a tanulóink, az iskolai körülményekhez képest egy kicsit lazábban, játékosabban, a merevebb iskolai kötöttségeket hátrahagyva, felszabadultan ismerhessék meg és használhassák az új technológiákat, a lézervágást, lézergravírozást, a 3D tervezést és a 3D nyomtatást, a mikrokontroller‑programozást, és még néhány egyéb technológiát, kinyitva ezzel kreativitásukat, fantáziájukat, megalapozva motivációjukat.” – mondta Kaczur András DKA oktató (Shulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikum).

Ezután következett Kanyok Ivett, tanuló (Kreatív Technikum), beszámolója.

„Hatalmas örömömre szolgált, mikor megtudtam, engem ér majd a megtiszteltetés, hogy bemutassam Önöknek a tavalyi év során átadott digitális alkotóműhely, illetve a divat és stílustervező szak közötti kapcsolatot. Mikor először fülembe jutott a hír, miszerint osztályomnak is lehetősége nyílik majd betekintést nyerni a műhelybe, továbbá itt gyarapítani tudását, el nem tudtam képzelni, mégis hogyan lehetne a segítségünkre egy lézervágó vagy pár 3D nyomtató gép? Természetesen amint elkezdtünk itt dolgozni, a válaszra egész hamar fény derült.

A nagyfokú pontosság és sebesség a lézervágás két legnagyobb előnye az anyagok esetében – legyen szó szintetikus vagy műszaki textíliáról, vagy akár természetes anyagról. Semmilyen más eljárás nem gravírozza és vágja a textíliákat ilyen rövid idő alatt, ilyen figyelemre méltó részletességgel.

A 3 dimenziós nyomtatás népszerűsége egyre növekszik, így szinte elkerülhetetlen, hogy a divatot ne befolyásolja. Elsőként Dita von Teese bújhatott ilyen technikával kivitelezett estélyibe, azóta pedig olyan tervezők is kísérletezésre adták a fejüket, mint Iris van Herpen vagy Kimberly Ovitz.

S végül, de nem utolsó sorban hálával tartozom – a társaim nevében is – pedagógusainknak, továbbá a műhelymesternek, hogy a lehető legnagyobb odaadással, türelemmel és a lehető legjobb tudásuk szerint tanítottak, segítettek bennünket.”

Átadásra kerültek a KIP (Komplex Instrukciós Program) díjai, melyeket Kovácsné dr. habil. Nagy Emese KIP szakmai vezető adott át. KIP Országos Hálózat minősített iskolája díjban részesült a BKSZC három intézménye: a Kozma Lajos Faipari Technikum, a Pogány Frigyes Technikum és a Weiss Manfréd Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium.

A rendezvény zárásaként Kucserka Éva a VEKOP-8.6.3-16-2017-00006 projekt vezetőjeként, összegezte az elmúlt évek munkájának eredményeit, tapasztalatait.

„Projektünk a Szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése c. pályázat keretében valósult meg, melynek a címe önmagában is beszédes: „Bátorság, Komplexitás, Szinergia és Célszerűség a szakképzésben”. A z elnevezés utal a sokszínűségre, a kreativitásra, az újra, az innovációra való törekvésre.

Célunk volt olyan fejlesztési tevékenységek megvalósítása, melyek hozzájárulnak a diákok felkészítéséhez a választott életpályára, a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedésre, helytállásra.

Milyen fejlesztéseket, programokat sikerült megvalósítani a kitűzött célok elérése érdekében?

Összességében nagyon sokféle tevékenység, program, fejlesztés valósult meg a projekt futamideje alatt, de az idő rövidsége, illetve a programok széles köre miatt csak a legfontosabb tevékenység-csoportokat szeretném kiemelni:

  • tanulói alapkészségek és képességek fejlesztése (magyar nyelvi és matematikai) 22 tanulócsoportban, több mint 220 fő részvételével;
  • komplex mérési- és értékelési rendszer kialakítása, működtetése (pl. a bemeneti- és követő mérések a 9. évfolyamon a GINOP-6.2.2 kiemelt projekt keretében);
  • tanulói életpályaépítést szolgáló, pályaorientációs tevékenységek, programok, rendezvények;
  • fejlesztőpedagógiai tevékenységek, prevenciós programok pszichológus közreműködésével;
  • intézményfejlesztési tevékenység, melyben kiemelt szerepet kapott a Komplex Instrukciós Program alkalmazása az intézményekben, cél a BKSZC KIP módszertani központtá fejlesztése; tehetséggondozás – szakmai hazai és nemzetközi versenyekre való felkészítés támogatása;
  • szakmai együttműködés továbbfejlesztése centrumon belül, illetve szakmai szervezetekkel, intézményekkel, gazdálkodó szervezetekkel, (pl. az NSZFH-val, ezen belül a GINOP 6.2.2 kiemelt projekt munkatársaival), továbbá az intézmények nemzetközi szakmai kapcsolatépítésének támogatása (Erasmus+ programok);
  • Digitális Közösségi Alkotóműhely kialakítása, működtetése, mely teret ad az innovációnak, az új technológiák, élménypedagógiai módszertan alkalmazásának, a tanulói kreativitásnak, önálló alkotómunkának;
  • kollégiumi közösségi tér továbbfejlesztése: eszközök beszerzése, szabadidős programok megvalósítása;
  • a pedagógusok módszertani kultúrájának fejlesztése, akkreditált továbbképzések szervezése.

Néhány eredmény a számok tükrében:

  • 233 fő vett részt az alapkészségfejlesztés (felzárkóztatás) programban;
  • 164 tanuló vett részt a szakmai versenyfelkészítő (Skills) foglalkozásokon;
  • 60 fő részvételével valósultak meg a fejlesztőpedagógiai foglalkozások;
  • 96 fő kapcsolódott be a kollégiumi szabadidős szakkörök programjaiba;
  • a pszichológus által tartott prevenciós foglalkozásokon kb. 1000-1200 diák vett részt;
  • a vállalkozói készségfejlesztés programokba megközelítőleg 500 tanulót sikerült bevonni;
  • a DKA élménypedagógiai programjai iránt nagy volt az érdeklődés minden intézményből, a tanulócsoportok általában két alkalommal vettek részt a foglalkozásokon (1500 fő körüli összlétszámmal);
  • módszertani pedagógus továbbképzéseken, angol nyelvi képzésen kb. 230 fő, belső képzéseken további 150 pedagógus vett részt;
  • kompetencialapú tananyagfejlesztés keretében 64 db tanári módszertani segédlet készült el;
  • a lemorzsolódást centrum szinten 10% alá sikerült csökkenteni (7,14%ponttal);

Köszönöm minden közreműködő munkatársunk, szakértőink, az iskolák és a Centrum vezetésének a projekt sikeres megvalósítása érdekében végzett munkáját, szakmai támogatását. Kérem a lelkes, kitartó munka folytatását a projekt 5 éves fenntartási időszakára is”

A beszédeket követően Bánátfy Andrea főigazgató bemutatta a workshopon elkészült kreatív alkotásokat és gratulált a közreműködő diákoknak és oktatóiknak az alkotópedagógiai programok során elért szép eredményekhez.

A GRUND, méltóan a névadójához, igazi közösségi térré alakult, ahova minden diák kíváncsian és örömmel érkezik. Mi azon leszünk, hogy ez még nagyon sokáig így is maradjon, és rengeteg élményt tudjon a jövőben is adni az ide látogató gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

GALÉRIA

Galéria

DKA_zaro_02.jpg
DKA_zaro_06.jpg
DKA_zaro_09.jpg

Megosztás

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


Sajtóközlemény - VEKOP-8.6.3-16-2017-00006

Sajtóközlemény - VEKOP-8.6.3-16-2017-00006

Innovatív, komplex szakképzés-fejlesztési projekt zárult le a Budapesti Komplex Szakképzési Centrumban

2021. júl. 30.
hírszerkesztő
Idén is az ország legjobbjai között a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum intézményei

Idén is az ország legjobbjai között a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum intézményei

TOP 100-as technikumi rangsor 2024: az ország legjobbjai között a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum intézményei

2024. jan. 7.
szente annamária
Faiparos iskoláink ismét a dobogón

Faiparos iskoláink ismét a dobogón

A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki Kara nyolcadik alkalommal rendezte meg hagyományos Bázisiskolai Szakmai Faipari versenyét, ahol idén 14 iskola tanulói vettek részt. A résztvevők kiváló teljesítményt nyújtottak, hozzájárulva a verseny emelkedett színvonalához és a faipari szakma fejlődéséhez.

2023. nov. 20.
szente annamária


KIMIKK
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Budapesti Komplex Szakképzési Centrum

      1211 Budapest, Tanműhely köz 7.

    • Telefon: +36-1-58-58-050

      E-mail: ugyfelszolgalat@bkszc.hu

      OM azonosító: 203032

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/001774


    2024Budapesti Komplex Szakképzési Centrum