Hírek
2023. máj. 26.
szente annamária
VIZSGAMUNKA KIÁLLÍTÁS 2023. - KOZMA
Diákok, oktatók és meghívott vendégek körében megnyitottuk végzős dekoratőr és faipari technikus tanulóink vizsgamunka kiállítását a Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikumban.
Idén is megrendezésre került a Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum aulájában a vizsgamunka kiállítás. Az idei rendezvény különlegessége, hogy megtekintehető a Skills Junior faipari verseny döntőjében készült bútor, és a Kerülj Képbe! pályázatra készült igazán egyedi asztal is.
A megnyitó beszédben többek között elhangzott, hogy a mesterremek készítés középkori hagyománya azért fontos, mert az elkészült terméken keresztül mérték régen – és ma is – a jelöltek szakmai jártasságát, készségeit.
Iskolánk jogelődje 1883 őszén kezdte meg működését, így ez a rendezvény az 140 éves évforduló nyitóeseménye is egyben.
Régi hagyomány, hogy egy olyan díszvendég is kiállít a frissen végzett szakemberek között, aki valaha kozmás diák volt és kötődik az iskola szellemiségéhez. Idén Czeglédi Kovács István lakberendező – belsőépítész a díszvendégünk, aki kerek 50 éve végzett iskolánk jogelődjében.
A vendégeket köszöntötte az iskola igazgatóján és a díszvendégen kívül Elek Csaba, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum főigazgatója, majd a kiállítást Hudacsek Lászlóné, az Innovatív Képzéstámogató Központ szakmai igazgatója nyitotta meg.
A kiállított vizsgaremekeket 05.25-től 06.23-ig lehet megtekinteni az iskola aulájában, hétköznap 10-17 óra között. Várjuk az érdeklődő látogatókat!
(Diákcsoportoknak vezetést is biztosítunk, de ebben az esetben kérem jelezzék igényüket a kozmafa@kozmafa.hu e-mail címen!)
GALÉRIA
Vizsgamunka kiállítás-Kozma
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

„Pestszentlőrinc-Pestszentimre Kerületért Díj” – kitüntetésben részesült a Budapesti Komplex SzC Pogány Frigyes Technikum
.
2021. márc. 16.
hírszerkesztő

Gundeles diákok a JÉG Középiskolás Versenyen
A nagy múltú JÉG verseny, a Budapesti Corvinus Egyetem középiskolások számára rendezett országos tanulmányi versenye. JÉG – Jövőt Építők Generációja – három fordulós online elődöntőben a megmérettetési tudásterületek: Európai Unió, földrajz, mikroökonómia, makroökonómia, pénzügyi ismeretek, vállalati ismeretek és számos logikai és kreatív feladat. Országosan 129 csapat indult, a 2021. februárban kezdődő versenyen, a megmérettetések során a mezőny fele kihullott, márciusra már csak 67 csapat maradt a küzdelemben. Köztük mindhárom Gundeles indulóink!
2021. ápr. 15.
hírszerkesztő

Gundeles sikerek az SZKTV-n
Minden évben nagy lelkesedéssel vetjük bele magunkat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által 2008 óta szervezett országos szakmai versenyre való felkészülésbe. Az SZKTV-n (Szakma Kiváló Tanulója) végzős cukrász, szakács és pincér tanulóink, az OSZTV- (Országos Szakmai Tanulmányi Verseny) végzős vendéglátásszervező tanulóink indulnak. A verseny tétje nagy. Részben mert országos megmérettetésről van szó, másrészt az itt indulók már az írásbeli fordulóval kiválthatják a szakmai vizsga írásbeli vizsgafeladatát. Sőt, a döntősök akár a vizsga egésze alól mentesülhetnek, már a versenyen megszerezhetik a szakmai végzettséget!
2021. ápr. 15.
hírszerkesztő